Skip to content

Kik vagyunk és mi a történetünk?

Régóta dédelgetett álom a budai rendelő

A történetünk megismeréséhez vissza kell utaznunk egy picit az időben. 

2011-et írtunk, amikor egy fiatal édesanyánál méhnyakrákot diagnosztizáltak. Megműtötték, kapott kemoterápiát és sugárkezelést. Nagyon félt, tanácstalan, bizonytalan volt abban az élethelyzetben, amikor életbevágó döntéseket kellett hozni, amikor az élete fenekestül felfordult. És nem csak az övé, hanem a férje, a négy éves és három hónapos kislányai és a szülei élete is. Rengeteg kérdése volt, a kezelések előtt, az ezekre való felkészülésben, és ezek után is, mikor az életminősége megváltozott. Kérdések voltak. Válaszok nem. Ez a nő, édesanya, feleség Tóth Icó volt, aki 2013-ban, négy másik fantasztikus emberrel, dr. Bartha Tündével, dr. Major Tamással, Horváth Szilviával és édesapjával, dr. Tóth Miklóssal, létrehozta a Mályvavirág Alapítványt. 

Az élet akarta így, hogy öt jó ember a hitével, megszállottságával, tudásával, tapasztalataival együtt elinduljon, és jót tegyen a világban. Emberekért. Ötükhöz aztán többen csatlakoztak, sokuk ma is aktív része az alapítvány életének, Sallai Kriszti, Dedeo Ani, Spanics Cosette és Naszvadi Viki. Persze sorolhatnánk azt a sok-sok embert, akik nap mint nap segítik, támogatják a Mályvavirág közösséget, az embereket. 

Mondhatjuk: elképesztő hegyeket mozgat meg az Alapítvány; a Mályvavirág ma már sokkal többet jelent, egy jelképet az életért. A Mályvavirág Alapítvány nemcsak kapaszkodót ad, hanem válaszokat is. Felkészítést, támaszt, közösséget. Összetartozást.

Az elejétől álom volt egy ház. Egy olyan hely, ahol még több segítség lakozik.

A Mályva Egészségközponttal elindultunk efelé. Ez egyfajta összekapcsolódás.

A Mályvavirág Alapítvány továbbra is ingyenes szolgáltatásokat nyújt, programokat szervez, konzultációt, betegútmenedzsmentet biztosít.  A Mályva Egészségközpont pedig helyben biztosítja a pszichológust, gyógytornászt, dietetikust, coach szakembert és orvosi konzultációt HPV-témában, magánrendelés keretein belül. Bizonyos pontokon pedig összekapcsolódik a kettő. Ezt segíti az is, hogy egy helyen üzemel az iroda és a rendelő. Mindezt kiegészítettük egy, az alapítvány üzemeltetésében működő intim bolttal, ahol bizalmas helyen és légkörben lehetőséged nyílik segédeszközök megtekintésére, átbeszélésére. 

„A Mályva Egészségközpont mindenki számára elérhető. Bár a Mályvavirág Alapítvány nőgyógyászati daganatokkal foglalkozik, de ebbe a központba bárki betérhet, igénybe veheti a szolgáltatásokat. Fontos látnunk, hogy míg az Alapítvány ingyenes szolgáltatásokat biztosít a nőgyógyászati daganattal érintettek és hozzátartozóik számára, a Mályva Egészségközpont olyan magánellátó, amely mindenki számára segítséget nyújt, a különböző szolgáltatásoktól kezdve az irányításig. Boldog vagyok, hogy elindulhattunk, és bizton állíthatom, hogy mindent – és még egy picit többet is – megteszünk azért, hogy bizalmi légkörben segítsünk mindenkinek.

Köszönjük a bizalmat, várunk szeretettel!”

Tóth Icó, Mályva Egészségközpont vezető, Mályvavirág Alapítvány elnök

Ha további kérdésed van, vagy szeretnél bejelentkezni hozzánk,
keresd bizalommal
Dedeo Anikó kolléganőnket, ő segít megkeresni a megfelelő időpontot a megfelelő helyre.
Hétfőtől-péntekig 9:00-18:00 óráig hívható telefonszám:
+36 70 450 7512

Call Now Button